Az éltető és iható víz

A Föld vízkészlete: 1,46 x 10¹⁸ tonna

   Ez az a szó, és ez az a fogalom, mely egyre inkább előtérbe kerül. Hogy miért? Mert egyre kevesebb van belőle, és ha van, akkor kis területen, de sok. Ez sem jó. Azt kell mondani, hogy egyre inkább növekednek azok a területek, amelyek csapadékban szegény területek. Sajnos foglalkozni kell azzal, hogy hol vannak ezek a tájak, és foglalkozni kell azzal, hogy vajon mit lehet tenni ellene, illetve egyáltalán lehet-e változtatni rajta. Mit vonhat ez maga után? Sivatagosodást, ezzel együtt a mezőgazdasági területek csökkenését, légköri szennyezést, erdőterületek elvesztést, emberek elvándorlását, stb. Ez a néhány ok elég ahhoz, hogy komolyabban kelleni ezzel a kérdéssel is foglalkozni. Azért írom, mert már nagyon sok olyan terület van, amivel foglalkozni kellene. A természetben minden összefügg mindennel. A csapadék hiánya nagyon sok mindenre kihat. Ha megnézzük, hogy vajon mekkora részt érintenek a csapadékban szegény vidékek, nagyon meglepődhetünk. Sok esetben éppen azok a területek kerülnek ebbe a kategóriába, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Nagy területekről van szó. Ezeken a helyeken nagyon valószínű a sivatagos jelleg kialakulása. A termőterület csökkenése szinte megállíthatatlan. Mivel lehetne a kevés csapadékot kompenzálni? Igen, kutak fúrásával. Mindenhol van víz. Még a Szahara homokja alatt is. Hogy drága a fúrás? Valóban drága, de talán mérlegelni kellene, hogy mi a drága. Milliók elvándorlása, és a meglévő területek még nagyobb megterhelése, az elvándorlók okozta feszültségek kialakulása, mely komolyabb konfliktust is eredményezhet, vagy öntözni, és munkát adni az ott élőknek, ezzel a megélhetést biztosítani. Egy merész gondolat még ott lebeg a fejünk fölött. Talán érdemes lenne gondolkodni a tengervíz sótalanításán, ezáltal több vízhez lehetne jutni. Biztos vagyok benne, hogy lehet olyan technológiát használni, mely összeköthető a napenergia felhasználásával, és a tevékenység energetikai igényével. Ezzel meg lehetne tenni, hogy hosszú távon ne kelljen a szeszélyes időjárás nyújtotta csapadékra várni, hiszen sok helyen még ciszternákban tárolják a vizet, ameddig lehet. Ezek persze hamar kifogynak, mert a lakosság nő, a víz pedig korlátozottan áll rendelkezésre. A grafikon azért is érdekes, mert előre vetíti, hogy milyen összhatás várható az egyes régiókban, sőt országokban is. Ezt globálisan értem. Vannak nagyon veszélyeztetett területek, és ahogy haladunk az időben, egyre inkább azzá válnak, mert semmit nem tesznek azért, hogy a vízhez való hozzáférés ne legyen gond.

   Ha kicsit körülnézünk a csapadék képződés háza táján, igen érdekes megállapításokat tehetünk. Hogy miért itt? Mert a csapadék az, amely révén az egyes folyók, folyamok, tavak, víztárolók, és egyéb vízgyűjtésre alkalmas helyek feltöltődnek vízzel, mert ezek a vízbázisok, vízkivételi helyek.  A felhő a levegőbe felszálló vízpárából kialakult, a légkörben lebegő apró vízcseppek halmaza. Az is igaz, hogy a jelentős vízkészletek a gleccserekben vannak. A baj ott kezdődik, hogy ezek is nagyon gyorsan fogynak. Ezért nem elhanyagolható az eső. A magasban kialakuló vízcseppekért a felszálló meleg levegő a felelős. Nem szeretnék az egyes felhőtípusok fizikai jellemzőibe belebonyolódni, csak annyit, hogy az eső kialakulásáért a felhő harmatpontjának fontos szerepe van. Ugyanis a harmatpont a levegőnek az a hőmérséklete, amelyen az adott nedvességtartalmú levegő a folyékony vízre nézve telítetté válik, azaz, nem tudja megtartani a folyadékot, és eső formájában leesik. Ebben az állapotban a vízgőz vízzé csapódik ki. Azt is egyre inkább látni, hogy az esővel áztatott területek egyre kisebb területekre koncentrálódnak. Helyi, lokális jellegű esők alakulnak ki. Ez nem feltétlenül szerencsés, mert ezek inkább a magasabb területeken alakulnak ki. Már érezhető, hogy vannak bizonyos helyek, melyek közelében sokkal intenzívebb és gyakoribb a csapadék kialakulása. Hazánkban megfigyelhető a dél-nyugat, észak-kelet irányvonal, melynek tengelyében alakultak ki a nagyobb mennyiségű esős időszakok. Ezeken a helyeken néhol jelentős mennyiségű csapadék is hullik. Csak egy területet említek, ami tényleg hihetetlenül nagy mennyiség volt, hiszen több mint 140 milliméter esett le 24 óra alatt. Aztán, hogy még érdekesebb legyen, pár héttel később, amit személyesen is megtapasztaltam, újabb nagy mennyiségű csapadék hullott pár óra alatt. Hihetetlen volt látni, hogy a szelíden folydogáló patak néhány óra alatt vad folyammá duzzadt. Ez csak egy eset a sok közül, mert ilyet mindenki hallott már a különböző hírcsatornákon keresztül. A baj ott kezdődik, amit már említettem, hogy az ilyen események kis területre koncentrálódnak, és éppen ott, ahol nincs akkora szükség rá. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezeken a területeken ne essen, hanem azt, hogy éppen az a terület marad ki, ahol még nagyobb szükség lenne a csapadékra. Ezek pedig az alföldi részek. Egy új fogalommal kell megismerkednünk, amit úgy hívnak víz-stressz. Ez nem más, mint hosszan tartó vízhiány. Ez nemcsak a mezőgazdaságot sújtja, hanem az embereket is. Emlékszem, gyerekkoromban volt egy mondás a faluban. Ha bizonyos földrajzi irány felől érkezett a felhő, mondtuk, hogy nagy eső lesz. Általában úgy is volt. Most viszont érdekes viszonyok alakulnak ki annak ellenére, hogy az Alföldön amúgy is kevesebb a csapadék. Ehhez hozzájárul még, hogy jelenleg jóval kevesebb csapadék hullik az alföldi megyékben, mint korábban. Ennek révén a talaj nedvességtartalma jelentősen lecsökkent. Ehhez még hozzájárul a légköri szárazság és légköri aszály állapot is. Összességében elmondhatjuk, hogy a csapadéknak igen nagy szerepe van abban, hogy az éltető vízhez hozzá jussunk. Tudjuk, hogy a természetben minden összefügg mindennel.

    Itt kerül előtérbe a talajnedvesség fontos kérdése, valamint az ezeket egy kissé tápláló egyéb jelenségek. Általában a meteorológiai jelentések a hőmérsékletről, a csapadékról, a felhőzetről és a szélről szólnak. Valószínű, hogy a talajnedvességet is ide kell majd sorolni. Bár ez inkább a mezőgazdaságot érinti, azért érdemes rá odafigyelni. Azok, akik rendelkeznek valamilyen kis kerttel, érdemes nyomon követni ezt a paramétert is, hiszen nem mindegy, mennyit kell locsolni. Ugyanis csak öntözéssel lehet ezt a hiányt pótolni. Ugyanez, ha kivetítjük nagy mezőgazdasági területekre, komoly dolgok kerülnek napvilágra. Ha csak abba gondolunk bele, hogy régen, úgy 50, vagy még régebbi időkben, a kukorica elvetésekor, illetve utána, tököt, babot is vetettek. Azt viszont nem locsolta senki, mégis megtermett. Az a csapadék, ami hullott, elég volt ahhoz, hogy beérjenek. Ezt ma már sehol nem lehet látni, és valószínűleg nem is teremne meg semmi a mostani körülmények között. Itt a csapadékszegény, és hőmérsékletben gazdag időjárásra gondolok. Egyre inkább el kell gondolkodni azon, hogy milyen lehetőségek vannak arra, hogy a sok terményt milyen módon tudjuk fenntartani úgy, hogy teremjen is. Sok napraforgó földet lehet látni, ahol egyszerűen elszáradnak a fejek, bebarnulnak, szinte feketék lesznek a növények, és csenevész formát öltenek az ültetvények. Az élethez víz kell, és egyre több. A pára és harmat talán jelentéktelennek tűnnek, de mégis fontos szerepük van abban, hogy a talaj megőrizze nedvesség tartalmát. Sajnálatos módon ennek igazán akkor van szerepe, amikor eleve van talajnedvesség. Ugyanis az esetlegesen kialakuló harmat nagyon gyorsan elvész a talaj közeli részeken. Magyarul pillanatok alatt felszívódik, mert nincs meg a szükséges alaphelyzet, azaz a nedvesség. Többek között a légnedvesség is egy tényező. A légkörben a víz légnemű, cseppfolyós és szilárd állapotban megtalálható. A légköri víz állandóan cserélődik, hiszen párolgás során telítődik, majd kicsapódik, végül visszahullik a földre eső formájában. A légköri nedvesség befolyásolja a sugárzást, ami a felszínre kerül, a frontokat, és köze van a légköri nyomáshoz is. Fontos még, hogy a keletkező párának nagy szerepe van olyan területeken, ahol kevés a csapadék, és magas a hőmérséklet. Néhány növény és állatfaj ezt használja ki. A páraképződés a téli hónapokban az északi féltekén szinte teljesen leáll, majd az áprilisi hónaptól ismét aktiválódik olyan 2-3 cm-es tartományon belül. Nyári hónapokban ez elérheti a 4 cm-t is. Az igazi jelentős változás természetesen az Egyenlítőtől északra kb. 20, délre szintén kb. 20 fokra éri el a jelentős mértéket. Legjelentősebb emelkedés júliusban történik. Ekkor Dél-Amerika északi, Közép-Amerika déli, Afrika partjainál a Guineai-öböl térségében, illetve Afrika középső területein, valamint Indiától a Fülöp-szigetekig jelentős, megközelítőleg 6 cm, sőt, ezen felül is mértek légnedvességet. Nyilván ennek csak töredéke kerül közvetlen a talajra, a többi úgy mondjuk, hogy „felszállt a köd”. A nevében is benne van, hogy felsőbb légrétegbe emelkedett, növelve a felhőképződés lehetőségét. A felhőképződés pedig azért fontos, mert a belőle lehulló eső éltető, és később iható víz formájában kerül a poharakba.    

Az iható víz

    Úgy gondolom, egyre inkább kell foglalkozni többek között bolygónk vízkészleteivel. Pontosabban az édesvíz tartalékokkal. Hogy ezek mennyire természetesek, és mennyire tartalékok, azt nehéz eldönteni. Egy biztos. Az édesvíz, illetve az iható víz egyre kevesebb. Földünk vízkészlete, beleértve minden vizet, 1,4 milliárd km³. A becsült vízkészlet több mint 97%-át óceánok és tengerek teszik ki (Ezek magas sótartalmuk miatt közvetlenül nem alkalmasak sem ivóvíz-, sem iparivíz-felhasználásra, még mezőgazdasági célokra sem.).

Az édesvíz mennyisége csupán 3%-a a Föld vízkészletének, amelynek jelentős része (kb. 80%-a) a sarki jégtakaróban található, így a valóban rendelkezésre álló édesvízkészlet a Föld teljes vízkészletének csupán 0,5 %-a. Ez nagyon csekély. A felhasználható édesvíz egy kis része felhők, köd, vízgőz formájában az atmoszférában van jelen. Az édesvíz nagyobb része a felszín alatt található, illetve a felszínen tavak, folyók, folyamok stb. alakjában. Vízellátási célokra a felszín alatti vizek a jobbak, mivel a talajvízben még megtalálhatók a talajrétegből felvett, különböző szerves és szervetlen anyagok.

    Ahogy említettem, az iható víz egyre kevesebb. Milyen vizet tud az emberiség közvetlenül felhasználni iható víz formájában? A kivehető vízforrások a felszíni, felszín alatti, és a gleccserek vize. Eleve a Föld vízkészletének 97 százaléka sós, tehát semmilyen célra nem alkalmazható. Annak tényét azonban érdemes lenne meggondolni, hogy milyen technológiával lehetne a tengerek vizét ihatóvá tenni, hiszen egy idő után több lesz a fogyasztás, mint a kitermelt iható víz, így súlyos vízhiány léphet fel. A víz viszont az élet számára elengedhetetlen. A légkör egyre nagyobb melegedése azt eredményezi, hogy a gleccserek egyre gyorsabban olvadnak, nincs meg az egyenletes lassú, természetes olvadás, amely lehetővé teszi a folyamatos vízkivételt. Helyette a gyors olvadás árvizeket okoz, gyorsan lerohan a nagy mennyiségű víz a tengerekbe, és keveredve a sós vízzel, már nem fogyasztható. Az árvizek miatti vízmennyiség sem használható, mert a víz szennyezetté válik.  

      Ez a két diagram rávilágít arra, hogy mennyire kiszolgáltatottá válik, és vált az ember a természetnek. Sajnos ezek már olyan tények, amelyek méréseken alapulnak. Ezek már olyan változások, amelyek egyértelműen mutatják, hogy éppen itt az ideje valamit tenni annak érdekében, hogy ne alakuljon ki világméretű vízhiány. Azt tudjuk, hogy már sok helyen ki is alakult ez az állapot. Valamit érdemes itt megemlíteni. A globális melegedés miatt a sivatagok is erőteljesen növekednek. Kérdezhetnék, ez hogy illeszkedik az iható vizek témájához? Sokan talán lebecsülik, de igen nagy jelentősége van a talajnedvességnek. Az ok igen egyszerű. Az adott terület klímája megváltozik, ezáltal a csapadékképződés is, amely elősegíti a talajvíz feldúsulást, ami elsődleges vízkivételi hely. Erre már van egy kezdeményezés, amely az egész szaharai területet átszeli az Atlanti-óceántól egészen a Vörös-tengerig. Hatalmas vállalkozás. 8000 kilométer fásítás. Ennek 15 százaléka már megvalósult. Az összefogás nagy dolgokra képes. Ez is egy ilyen. A másik fontos dolog, hogy ott is van víz. A sivatagos területektől vissza lehet hódítani a földeket, és termővé tenni. Sőt! Mivel a sós vízből rengeteg van, el lehet érni azt, hogy napenergiával az emberek és a növények számára egyaránt iható, és locsolásra alkalmas vizet lehessen előállítani nagy mennyiségben. Azokon a területeken napsütésben nincs hiány.

    Az is megfigyelhető, hogy az egyes folyók, folyamok vízhozama lecsökken. Lehet, hogy furcsának tűnik, de így van annak ellenére, hogy az olvadás jelentős. Ugyanis itt is jelentkezik az az állapot, hogy az olvadék igen gyorsan leszalad a medrekben a tengerekhez, és nincs kellő idő ahhoz, hogy leszivárogjon, felszín alatti vizeket hozzon létre. Erre is lenne megoldás. Ez pedig nem más, mint hatalmas víztárolókat építeni, illetve természetes mélyedésekkel kihasználni az ilyen árvizek okozta többlet vizet, illetve csapadékot. Még a mai világban is vannak területek, ahol ciszternákban gyűjtik össze a vizet későbbi felhasználásra. Ez a módszer nem új keletű, csak éppen feledésbe merült. Egy a lényeg. Lehet, és kell megoldásokat találni az iható vizek tárolására. Ez azért is fontos, mert a Föld lakossága folyamatosan emelkedik. A lakossági, az ipari, a mezőgazdasági vízfelhasználás szintén.

    Úgy gondolom, ehhez a diagramhoz nem kell magyarázat. Lehet számolgatni, hogy mennyi víz fogy el világszerte, és ez csak az egyes termékek emberi fogyasztásra történő felhasználása. Ehhez hozzájön a háztartások napi fogyasztása. Hatalmas mennyiség. Hazánk a vízben szegény országok közé tartozik, miután a természetes körforgásban kevesebb, mint 1000 m³/fő/év csapadék jut az ország területére. Az ország felszíni vízkészletének több mint 90 %-a határon túlról származik. Folyóink vízminőségét és mennyiségét nem tudjuk szabályozni. Hazánk vízigényét jelenleg a Duna és Tisza biztosítja. Mivel ezeknek a folyóknak a vízmennyisége csökkenni fog, így fennáll a veszélye annak, hogy vízhiány léphet fel, illetve aszályos területek jöhetnek létre.