3,31 Celsius fok
2025. február 21. írta: Sztihaméry

3,31 Celsius fok

3,31 Celsius fok

    Vajon mi ez a szám? A válasz nagyon egyszerű. Ennyit emelkedett a Föld átlaghőmérséklete az ipari forradalom óta. Az egész folyamatnak, mármint az átlaghőmérséklet 1,5 Celsius fok alatti tartása, azaz, a globális felmelegedés megakadályozása sajnos nem sikerült. Korábban erről szólt szinte minden írás, jelentés, tájékoztatás. Hozzáértők beszéltek róla, hoztak döntéseket, tartottak konferenciákat, fórumokat, stb. eredménytelenül. Ugyanis nemhogy a kitűzött célt nem sikerült megtartani, hanem túl is szárnyaltuk a romlás mértékét. Jelenleg ez a helyzet. Mit okozott eddig ez a hőmérséklet emelkedés? Egyes szakértők szerint semmi különleges nem történik, egy folyamatról van szó, a másik oldalon pedig ennek az ellenkezője történik. Nevezetesen az, hogy bizony lassan olyan helyzet állhat elő, amelyet már nem lehet, és nem is tud az emberiség kezelni. Vajon a két tábor hozzáállása, véleménye vajon miért nem egyezik? Vajon a hozzáértők, a szakemberek, a klímával foglalkozó tudósok odáig jutottak el, hogy egyáltalán nem tudnak együttműködni, nem tudnak ésszerű döntéseket hozni? Miért van ez? Ők nem ezen a bolygón élnek? Úgy gondolják, hogy a kialakult káros hatásuk rájuk nem hatnak? Vagy valami más van a háttérben? Nem azt az iskolát járták?

    Egy megjegyzés. Sok más egyéb mellett valamit nem értek. A mérések és a számok makacs dolgok. Sok más cikkben 1880, és az 1900-as évekhez viszonyítanak sok mindent. Köztük az átlag hőmérséklet emelkedést is. Illetve vannak különböző viszonyítási alapok, számok, mely szerint, 1,5-1,7 Celsius fokos emelkedésre hivatkoznak, mondván ennyi van most. Úgy látszik, ez egy bűvös szám a nagyközönség felé. A számítás szerint, 3,31 Celsius fokos az emelkedés. Nem semmi különbség. Igaz, ez a Föld átlag hőmérsékletére vonatkozik. Hazánk viszonylatában ez a mérések kezdete, azaz, 1901 óta 3,71 Celsius fok. Ez se semmi. Valami még ide tartozik. Az 1960-as években a hőmérséklet úgy 28-30 Celsius fok körül alakult nyáron. Néhány napig volt e fölött, ami azt jelenti, hogy 32-33 Celsius fok volt. Ha a tavalyi, vagy a korábbi éveket nézzük, akkor mindenki megtapasztalta, hogy hosszú ideig nem ritkán a 37-38 Celsius fokos hőmérsékletek voltak, sőt, már 40 Celsius fok fölött is volt a hőmérséklet. Nem beszélve az egyre gyakoribb hőhullámokról. Ha csak ezt a tapasztalatot hasonlítjuk össze, akkor úgy 5-6 Celsius fokkal magasabbak a nyarak hőmérséklete. Ennek tükrében nem valószínű az a fránya 1,5 Celsius fok emelkedés, hanem több. Látható ez a grafikonon, hogy 3,71 Celsius fok az emelkedés. Akkor miről is beszélünk?

   Nézzünk körül. Koromnál fogva sok mindenre visszaemlékszem, amik az időjárás változásával kapcsolatosak. Csak néhány dolog. A légkör melegszik, a tengerek, óceánok vize melegszik. A sarki jégtakaró gyors ütemben olvad. A gleccserek egyre inkább visszahúzódnak. Hatalmas módon növekszik az energia igény, növekszik a légkör szennyezettsége, több a természeti katasztrófa, /árvíz, tűz, vihar, szél/, csökken az iható víz mennyisége, romlik a talaj állapota, és vízmegtartó képessége. Növekszik az aszály valószínűsége, egyre inkább alakulnak ki szélsőséges időjárási helyzetek, növekszik az emberek betegségre való hajlama, stb. A felsoroltak, a teljesség igénye nélkül jelen vannak. Ezt nem lehet látni? Mióta kitalálták az egyes mérőeszközöket, nyomon lehet követni a változásokat. Nem hisznek a számokban? Egy dolgot említenék sok más egyéb mellett. Ahogy említettem, a mérések fontosak. Az viszont már aggasztó, hogy az egyes szakértők, akik esetleg még ugyanazon az egyetemen is tanultak, különböző értékeket mondanak, vallanak. Ez azért van, mert a mérőeszközök nem egységesek. Igen sok esetben néhány tized eltérés is komoly különbséget jelent. Van egy érdekes mondás: mielőtt bármit mondasz, egyeztess. Milyen igaz. Ma már ennek ténye csak egy illúzió. Volt idő, amikor több mint száz ország működött együtt egy globális földkutatási programban. Ez a kutatási program 65 évvel ezelőtt történt, de még a mai napig is használnak adatokat, információkat ebből az eseményből. Ez  nagy dolog. 67 országból, több száz kutató, szakember, szakértő egyet tudott érteni. Minden csoport a maga területén nem ellentmondott egymásnak, hanem a mérések alapján vontak le következtetéseket, és elemezték ki azokat. Már akkor jelezték a változások bekövetkeztét, ez 1959-ben volt. Ugyanis ez az átfogó program 1957. július 01-től, 1959. december 31-ig tartott. A neve: Nemzetközi Geofizikai Év volt. Senki nem hallgatott rájuk. Az eredmény a fentebb felsorolt események szinte napi rendszerességgel történő jelenléte. Mi okozta mindezt? Hát ez. A diagram szemlélteti.

    A globalitás mindenkit érint. Ez alól egyik ország sem kivétel. Sőt! De ezt kicsit később. Néhány példa a változás jelenlétére, ami igen jelentős. Az északi területeken, a sarkkörön túl igen erőteljes melegedés következett be. Olvad a fagyott talaj. A mediterrán éghajlati öv észak felé húzódik. Megnövekedett az egyre nagyobb viharok és árvizek darabszáma. A Déli sarkon megjelentek a zöld algák. Lokálissá vált az esőzés. Az extrém meleg állandó jelenléte. Még mindig növekszik a szén-dioxid kibocsátás üteme. Megnövekedett a katasztrófák miatt elvándorlók létszáma. Talán ezek a legfontosabb események, globálisan.

     A lenti diagram érzékelteti, hogy milyen nagy jelentősége van annak, hogy emelkedik a bolygón légkörének hőmérséklete. E miatt alakulnak ki az időjárással kapcsolatos szélsőségek. A nem kis létszámú menekültek a célországba érve még nagyobb élelmiszer, víz, energia, hulladék problémát okoznak. Sajnos e mellé emberi konfliktusok is társulnak. Összességében gondot jelentenek a világ minden pontján ezek a kérdések. Vajon létezi-e valamilyen megoldás? Nyílván nem ez az írás fog megoldást találni ezekre a kérdésekre, de igen sok mindent lehet olvasni, hallani különböző fórumokon igen jó megoldásokat a gondok enyhítésére. Csak egy példa. A Föld legnagyobb sivatagának egy részét termővé lehetne tenni. A másik részén hihetetlen sok energiát lehetne termelni. Mi kellene ehhez? Összefogás. Ennyi. Tudom ez így túl egyszerű. De miért kellene bonyolítani? Mi minden megoldódna csak ezen a helyen. A technológia adott. Akkor? Igen, tudom. A Föld, a természet legnagyobb ellensége maga az ember. Ideje lenne ezen változtatni, mert nincs más hely bolygónkon kívül. Ha ez végérvényesen tönkremegy, nincs hova menni. Nincs az, hogy elmegyek keletről nyugatra, vagy fordítva, mert ott jobb. Jelenleg globálisan ez a helyzet. Azt szeretném hozzátenni, hogy ez csak saját vélemény, viszont el lehet gondolkodni rajta. Vagy már azt sem érdemes, és nem érdekli az embereket? Remélem nem így van, bár kicsi az esély.

     Ezek után nézzük meg, hogy hazánkat hogy érintik ezek a változások. 1901-től vannak feljegyzések az időjárást illetően. Említettem már, hogy úgy 65 évet tudok átölelni a visszaemlékezésekben. Ez az időskálán nem sok, szinte elenyésző. A változás annál inkább szembeötlő. Úgy az ötvenes évek végén igen cudar telek voltak. Komoly fagyok, sok hó. Gyerekként az udvaron szánkópályát, jeges csúszdát tudtunk készíteni. A hóvárak sorra nőttek ki a földből, szinte mindenhol volt egy, ahol iskoláskorú gyerek volt. A tetemes őszi esőzéseket követően jó nagy tavak alakultak ki. Itt december elejétől, úgy február végéig élvezhettük a korcsolyázás, szánkózás nyújtotta lehetőségeket. Mikor már nagyobbacska lettem, a közeli Kis-Dunára is lemehettem. 40-60 centiméter mélyen befagyott a folyó. Sőt! Volt egy év, amikor 100 cm volt a jégvastagság, és április közepén még tudtunk pólóban korcsolyázni. Aztán ezek a viszonyok teljesen eltűntek. A 2000-es évek közepétől a Duna már egyáltalán nem fagyott be. Hó is szinte alig esett. Nagy szükség lenne rá, mert a mezőgazdasági területek talajnedvességét igen szépen javította a nagy hómennyiség. Aztán a nyarak visszafogott hőmérsékletei mellett szintén a folyó adta a lehetőséget a fürdőzésre. Annak ellenére, hogy nem voltak magas hőmérsékletek, kellemes volt a víz. A folyamatosság megtette a hatását. Aztán azért napoztunk, hogy barnák legyünk. Ma már ez is másképpen van. Akkor azt mondtuk, az éltető, áldott nap, ma már úgy beszélnek róla, mint egy káros valamire. Egy nálamnál is idősebb ember szavai jutnak az eszembe. Mindent lehet, de mértékkel. Ezt arra értem, hogy a gyerekeket nem eltiltani kellene a napfénytől, hanem fokozatosan hozzászoktatni a szervezetüket. Fontos vitamint állít elő a nap. A D-vitamint. Ma már szedetik az emberekkel és a gyerekekkel is.

     Bár kicsit elkanyarodtam az eredeti témától, de érdemes volt megjegyezni. Aztán érezhetően enyhébbek lettek a telek, melegebbek a nyarak. Az évszakok szinte egymásba olvadtak. Extrém hőmérsékletek, hőhullámok, nagyobb viharok, lokális jellegű esők, árvizek alakultak ki. Nemcsak a világ emberei, hanem hazánk emberei is gondoskodnak arról, hogy tönkretegyék a környezetüket. Az aszály jelen van hazánkban. Még most sem gondolkodnak abban, hogy több víztárolót kellene kialakítani. Túrázásaim közben mindenhol találok vízmosást, valamikori patakmedret, kialakított vízelvezetőket. Ezek már egyáltalán nem funkcionálnak. Vajon miért nem? Mert a mezőgazdasági gazdálkodás elvette ezeket a területeket. Az új vállalkozók minél nagyobb hasznot akarnak elérni, így azokat a vízelvezető árkokat is beszántották, ami miatt korábban nem alakultak ki árvizek. A víz lételem. Régen jött egy vihar, nagy mennyiség, nagy területen lehullott, aztán néhány óra múlva ismét sütött a nap. Manapság ez úgy néz ki, hogy kis területen, rövid idő alatt, nagy mennyiségű csapadék hullik, így egyre inkább kialakulnak az árvizek. A média foglalkozik is ezzel. Úgy veszem észre, hogy nagyon sok minden eltorzult. Nem úgy történik, ahogy kellene. Változás? Igen, erőteljes változás, és az emberi gondolkodás alapos megváltozása okozza ezt az állapotot. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy medencében élünk. Itt még jobban érvényesül a melegedés, ugyanis bent ragad. Ezáltal jobban érvényesül a szárazság, az aszály jellege, a talajnedvesség hiánya, a talajvíz drasztikus csökkenése. A későbbiekben ez még inkább jelentkezni fog. Sajnos ennek az állapotnak már van egy ékes példája. A Homokhátság már félsivatagos területté lett nyilvánítva. A talajviszonyok átrendeződése megnövelte annak az esélyét, hogy nagyobb természeti károk keletkezzenek. Itt az árvizekre gondolok. Van olyan víztározó, melynek vízszintje több mint három métert csökkent. A talajvíz jó néhány helyen 6-8, sőt 8-10 méterre csökkent. Korábbi lakóhelyemen egy nyári locsolás következtében 20 perc alatt 3 métert csökkent a vízszint. Ezt azért tudom ilyen pontosan, mert akkor még átmenetileg csak egy cső volt a kútban, ami 6 méterre volt ledugva. A vízszint akkor 3 métert mutatott.  Innen zuhant 6 méterre. Magyarul elfogyott a víz. Hazánk felszín feletti vízkészleteinek 90 százaléka külföldről származik. Ez ki is megy az országból, sőt, még több. A többlet a szerencsésnek mondható termálvizekből származik.

    Ha összegezzük hazánk időjárási viszonyait, akkor meg lehet állapítani, hogy egyre melegebb, egyre szárazabb, egyre aszályosabb, vizekben egyre kevesebb, lásd: kiszáradt tavak sokasága, egyre szélsőségesebb állapotokra lehet számítani. 1,71 Celsius fok Jelenleg a mérhető középhőmérsékleti érték. /az állandóan hangoztatott érték 1,5 Celsius fok/ Viszont. A medence jelleg jobban fogja éreztetni a meleg emelkedését. Mindig az hőmérséklet számít, amit mérünk, hiszen abban közlekedünk, abban élünk, azt érezzük. 

    Van még valami, amit érdemes megjegyezni. A melegedés felé való eltolódást az is mutatja, hogy hazánkban megjelentek úgynevezett invazív fajok. Ez azt jelenti, hogy nem itt őshonos. Ez a növényzetben és az állatvilágban is megjelent. Növények körében a haszontalan gyomnövények, az állatok világában pedig különböző, az itteni állatvilágra hátrányos fajok jelentek meg. A későbbiekben, ha nem figyelünk oda, komoly gondot jelent. Én úgy gondolom, hogy jó lenne, ha mindenki a saját kis környezetére jobban odafigyelne. Védjük ezt a csodálatos bolygót!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://globalszennyezes.blog.hu/api/trackback/id/tr5318801568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása